Hálószoba átalakítás - tervek - első rész!



A mostani bejegyzésben szeretnék nektek a hálószoba átalakítási projektemről beszélni. Még az év elején fogalmazódott meg bennem, hogy többet is ki lehetne hozni a hálószoba jelenlegi állapotából. Szerencsére az alapok tökéletesek ahhoz, hogy néhány változtatással is látványos eredményt tudjak elérni. A bútoraink többsége festetlen fenyő, így ezek mennyisége és színe dominál leginkább. Nagyon szeretem a natúr fát, de talán ekkora mennyiségen ez már picit sok. Természetesen bútort nem fogok vásárolni, csak is olcsó és hatékony módon felújítani azokat, vagy legalábbis egy részét.

Egy 16 négyzetméteres hálószobáról beszélünk, aminek 40%-a az ágy, 20% pedig egy beépített szekrény. Mivel tetőtéri a lakás, így ez is sokat elvesz a felújítási és tervezési lehetőségek közül. A döntött fallal nem tudok tervezni, sem pedig kihasználni azt, ami azért nagyon sokat számít.

Jelenleg egy sötétebb mintás laminált padló van a szobában, ami bár funkcióját tökéletesen ellátja, én még sem kedvelem túlzottan. Én egy sokkal nagyobb mintájú és talán semlegesebb színt választanék. De jelenleg ez nem része a tervemnek. A döntött fal hófehér színű és ezt szeretném is megtartani, míg a többi halványzöld színű. Ezt a színt viszont szeretném lecserélni.
Először itt is a fehér színre gondoltam, de párom nem rajongott az ötletért, pedig szerintem nagyszerű alapot ad a különböző bútoroknak és kiegészítőknek. Szóval jelenleg más, nagyon halvány, natúr színben gondolkodom. 

Néhány új polcot is készítettem apuval, amik lehetőleg segítenek a nagyobb rend megtartásában. Mivel a beépített szekrény melletti fal nincs kihasználva, így célszerűbbnek láttam, hogy oda kerüljön a két polc is, amire tároló dobozokban eltudunk rakni olyan holmikat, amiket csak ritkábban használunk.

Szeretném a padlót a legszellősebbre hagyni, hogy porszívózás, felmosás közben semmit ne kelljen arrébb tennem. Sem szőnyeget, sem mást nem szeretnék oda tenni. 

Hónapokkal ezelőtt készített apu egy 3 lábú kis asztalkát, amit szeretnék lefesteni. Ez lesz talán az egyedüli bútor, ami az ágyon, éjjeliszekrényeken és a ruhatartó állványon kívül helyet kap. 

Már hónapok óta tudatosan vásárolom a különböző kiegészítőket, gyertyákat és ágyneműket. Szeretnék egy nagyon letisztult és natúr szobát kapni, amiben csak egy két különlegesebb, színes elem van.

Az ágyneműket, lepedőket, matracvédőt már sikerült is beszereznem. Sőt több dekorációs és a hálószobába való holmit is, amiről nemrég egy HOME HAUL videó is készült. ITT érhető el az a videó!


Sajnos az utóbbi években nagyon megcsappant a növényeim száma és szeretnék újakat beszerezni. Mivel a macskák előszeretettel rágják meg a növényeimet, arra jutottam, hogy néhány lógó kaspót szerzek, amibe szépen folyó, futó virágokat vásárolnék és az ágy feletti résznél felfúrnánk őket.


A beépített szerényre vár a legnagyobb átalakulás. Szeretnénk lefesteni egy sötétebb, hideg tónusú barnára valamint kis csinos fogantyúkat is tervezünk beszerezni hozzá. Ezt a sötétebb barna színt a kis asztalkán is tervezem használni, valamint az ajtó keretek már alapból ehhez hasonló színűek és a padló mintázatába is fellelhető. Alapvetően egy sötét szín, ami szűkíti a teret, de úgy gondolom, hogy annál mint ami most van jobb lesz. Fehéret vagy más világos színt semmiképpen nem szeretnék használni.



Kiegészítők, díszpárnák már mind olyan színben kerültek megvásárlásra, amiről úgy gondoltam, hogy jól fognak a natúr színvilágban elhelyezkedni.


Szóval ezek lennének az én terveim, és ez lett volna a hálószoba felújítás - átalakítás első bejegyzése. Természetesen próbálom videó formájában is megörökíteni a folyamatot és lehetőleg beszámolni mindenről. Nem ez az első alkalom, hogy mi magunk állunk neki a munkának, de azért izgulok, hogy milyen is lesz a végeredmény.

Tehát nagy vonalakban:

Falak festése natúr színre 
Beépített szekrény festése és fogantyúk beszerzése 
Jelenlegi dekorációs elemek átválogatása és csak a megfelelő darabok megtartása
Ruhák, cipők kiválogatása 
Növények beszerzése
Lógó kaspó felfúrása 

Ha idő közben bővülne a lista vagy pedig valami eszméletlen ötletünk támadna arról is értesítelek majd benneteket. Érdemes lehet azoknak, akiket érdekel a téma az instagrammon követni (@ritusracz), hiszen sokszor osztok meg ott napi részleteket. 


-Rita

7 megjegyzés:

  1. Thanks for sharing such an amazing content. Really loved to read such content. Keep posting such content in future as well.
    Disk Drill Pro Crack
    DVDFab Crack
    ESET NOD32 Antivirus Crack
    DAEMON Tools Pro Crack
    Final Cut Pro Crack

    VálaszTörlés
  2. WYSIWYG Web Builder Crack
    Nero Platinum Crack is when it comes to copying CDs, DVDs, and Blu section discs. Clean and splendid ripping, duplication, automatic backup and, copy approaches, backup reports on CD, DVD, and Blu section discs. After that, Adapt to watch DVD movies with create 3D menus, copy, duplicate, propose, move and mix music like a DJ. Convert music, photos, and DVDs for playback on your iPod and various phones. Quickly move images and videos to My Nero, YouTube, and MySpace, watch, record, delay, and edit your live TV experience, Blu section playback, AVCHD, and other high definition social events.
    https://zhlicense.com/

    VálaszTörlés
  3. I really love your work it’s very beneficial to many people’s. Your blog approach helps many people like myself. Its content is very easy to understand and helps a lot,
    Do visit my site for new and Updated software :u!
    Brave Browser Crack
    WhatsApp Mac Crack
    The TruthSpy APK Download
    Printopia Crack
    RoboForm Pro Crack
    CorelDRAW Graphics Suite Crack
    Global Mapper Crack
    RadioBOSS Crack
    Typing Master Pro Crack
    Carbon Copy Cloner Crack

    VálaszTörlés
  4. Thanks for sharing such an amazing content. Really loved to read such content. Keep posting such content in future as well.
    Wise Care 365 Pro Crack
    Visual Studio Code Crack
    Thunderbird Crack
    GOM Player Plus Crack
    REAPER Crack

    VálaszTörlés
  5. I really love your work it’s very beneficial to many people’s. Your blog approach helps many people like myself. Its content is very easy to understand and helps a lot,
    Do visit my site for new and Updated software:

    iMazing Crack
    FxFactory Pro Crack
    Metasploit Pro Crack
    Source Insight Mac Crack
    Sparkle Pro Crack
    Vivaldi Browser crack
    World of Tanks WoT crack
    MATLAB R2022a crack
    Metasploit Pro Crack
    Source Insight Crack

    VálaszTörlés
  6. I am happy after visited this site. It contains valuable data for the guests. Much thanks to you!
    License Key Download
    DiskDigger Crack
    MikroTik Crack
    ProShow Producer Crack
    Speccy Pro Crack

    VálaszTörlés