Áprilisi-Májusi képes beszámoló!

Az elmúlt hónapokban, hetekben egy kicsit háttérbe került a blog, de ismét teljes erőbedobással itt vagyok. A lakásfelújítás, az alapvető teendők befejeződtek, élhető állapotot teremtettünk :D Igaz még sok minden hiányzik azok közül, amit elterveztünk, de már így is nagyon boldogok vagyunk :)

Az elmúlt két hónap nagyon eseménydús volt, születésnap, május elseje, kirándulások, esküvő (nah nem a miénk...nem igazán vagyunk híve ennek a csinnadrattának) és még sok más izgalmas pillanat. Próbáltam megörökíteni a számomra fontos pillanatokat, és most próbálok egy olyan kis változatot nektek is bemutatni, ami nem lesz unalmas és semmitmondó. 


Ezt a hatalmas üveg tárolót kaptam a születésnapomra, amire már évek óta vágytam. Szuper házi kekszek tárolására. A képen az egyik kedvenc receptemből készült változat található (lesz majd róla recept is).


Május elsejét otthon családi körben töltöttük, csevapot sütöttünk és élveztük a napsütést.


Hatalmas virágokat hozott az amarillisz, nagyobb mint a fejem :D


Egy kis kövirózsa ültetvény :D


Rendeltem pár új YC tartot így a nyári hónapokra, de az igazat megvallva nagyon ritkán jutok oda, hogy párologtassak közülük. Jó is, hogy feljött a téma mert megyek és kipróbálom valamelyiket...


Zabkorpakása egy kevés mogyoróvajjal, banánnal és kókusz chipsszel, valamint az elengedhetetlen kávéval (frappé a képen)


Egy laza kis vacsora... van, hogy nincs kedvünk semmit enni, ilyenkor jó ötlet a mindennel megtöltött szendvics


Teljesen kitakarítottam a hálószobát, hamarosan meglesz az ágy és még néhány bútor, akkor pedig jöhet a beköltözés... addig marad a nappali :D


Esküvőn is voltunk, én felavattam az új kalapomat, amit a nyaralásra vettem. Egy turiban találtam, teljesen új volt és kb 400 forintért hoztam haza! Ezt nevezem szerencsének :P



Az esküvő steampunk témában volt megrendezve


Egy kiadós reggeli, alma és mogyoróvaj, valamint pár falat zöldséges húsos lepény előző napról. Elégedhetetlen kávé és citromos víz :)


Könnyed és egészséges nassolni való. Eper, banán joghurt és egy kevés méz..


Vegyes zöldségköret ropogósra sült csirkecombbal és házi bodzaszörppel... nyami :D


Bodzával készült erdei gyümölcsös turmix...


Nem én vagyok kicsi, hanem a pohár az óriási... 6dl :D


Végre olyan fürdőszobával rendelkezünk ahol van ablak és így a növények is jól érezhetik magukat itt. Fényes és világos, sminkelni is pofon egyszerű a természetes fényben... imádom :D


Imádok egyszerűen öltözködni, a farmerkabátok a kedvenceim, van csinos, nőies, laza kicsit fiús, sőt vékony anyagú is ami nyáron is tökéletes. A balerinánál nincs kényelmesebb lábbeli, csak felkapom és máris indulhatok.


Lassan itt a nyaralás, és mint mondtam nem vagyok híve a napozásnak, nem is szeretek a napon lenni, mert barnulás helyett inkább leégek. Így arra gondolta, hogy a fotók és a saját hiúságom kedvéért kipróbálom egy önbarnítót. A dm-ben akciósan jutottam hozzá ehhez a sundance darabhoz. Krémmánián is sok jó véleményt írtak róla. Nem büdös, legalábbis nekem nem, max közelről lehet egy kis önbarnító szagot érezni. Először a lábaimon teszteltem, most van kb 5. napja a lábamon nézem, hogy hogyan kopok. Lesz róla bejegyzés, mert nem rossz termék... de azért vannak trükkjei!

----------------------------------------------------------------------



Ezek lettek volna az én képem, az elmúlt hónapokról. Remélem találtatok egy két inspiráló fotót.

A napokban várható nyaralós bejegyzés, valamint az önbarnítóról is.





-Rita

3 megjegyzés:

  1. a YC gyertyákhoz milyen tartót rendeltél?. én sajnálok rájuk 7000 ft-ot a YC oldalról..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia ha a párologtatóra gondolsz akkor én ilyen olcsó darabokat veszek (van itthon több is kb 500-800 forint). Így nem kell kiszedegetnek a tartot ha más illatot akarok használni. Sok kínai vagy ilyen 100 forintos, mindenes üzletben kaphatóak. A lényeg, hogy ne legyen se túl kicsi a mélyedés és ne is legyen túl közel a gyertya lángja a tetejéhez, mert akkor inkább ég a tart mint párolog :) Régebbi bejegyzésben ahol írtam a tartokról van pár képem :)

      Törlés
    2. köszi a gyors választ, na körülnézek az angol piacon :) és megnézem azt a bejegyzést is :D

      Törlés