Vegyes haul!

Áhh megint csak vettem ezt azt, főleg az Alterrás dolgokból gyűjtöttem be az akciós termékeket, már több éve használom őket, elégedett vagyok velük sőt ilyen árak mellet meg még boldogabb :)


2 nadrágot is vettem a hetekben, egyik a c&a-ból bootcut fazon 5000 forint, a másik pedig a H&M-ből 3000 forintért, nagyon tetszik mind kettő :)


A deót újra vettem mert már fél éve ezt használom, egyik a húgomé, sampon-balzsam szintén ismerős és mindkettő nagyon jó, ami újdonság az ajakápoló, melyben 2 darab van összecsomagolva 600 forint, ebből csak az egyik az enyém, már használatba vettem :)


Egy kis kozmetikum, ezekről még ma lesz külön bejegyzés  


És végül a kívánság listán szereplő telitalpú cipő :)
A többi nem tetszett, ebben is csak az baj (mondjuk mindben), hogy slattyog... és ami miatt megvettem 


Az ára :) 6000 helyett csak 3000 forint... ezt már szeretem :)


Szóval ennyi lett volna az én kis vásárlásom, még várok egy táskát, ami nem óhajt megérkezni... majdcsak. 



Akkor lenne egy kérdésem, a körömlakkokról, a rúzsról vagy pedig a szemhéjtusról érkezzen ma a teszt?


-Rita

17 megjegyzés:

  1. Szerintem a körömlakkokról. :))

    VálaszTörlés
  2. a cipő nem uj kollekciós?:O hh máris akciós?:O

    pont most olvasok a mandulás alterráról krémmánián ha jól látom te is azt vetted. én eddig a zöld színűt használtam(nem ugrik be az mien) de vmiér nagyon nem szereti a hajam..eddig is sűrűn mostam de miota azt használom még hamarabb zsírosodik, most a mandulásat próbálnám ki de össze vissza mindent írnak róla:S vki szerint nem jó zsíros hajra vki meg isteníti..szted?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huhh hát nekem soha nem volt nagyon zsíros a hajam, hetente 1x kell hajat mosnom, de ami tuti, hogy ha ezt megveszed és teszel bele 10-15 csepp teafa olajat (oltári büdi) és ezzel mosol hajat, de csak is 3-4 naponta, még akkor is ha gyorsan zsíros lesz, mert muszáj a fejbőrödet ismét normális útra terelni, hogy ne termeljen annyi zsírt, ne használj balzsamot csak éppen a hajvégekre, ezt csináld így 2-3 hétig és ez idő alatt rendbe kell jönnie, a teafás sampon korpára zsírra viszketésre kiütésre is jó, és a balzsamra is figyelj oda, ne vigyél sokat fel, hajszárítás után ha száraznak érzed egy kevés olíva olaajt vagy mandula olajt (1-2 csepp vigyél fel) ettől kellemes tapintású fényes lesz :) huhh remélem érthetően írtam


      A cipőőő csak ott volt meg még egy csomó ennyibe került :D

      Törlés
    2. azta köszi:) azt a teafaolajat meg kell vennem most már télleg.. pattanásokra is jó elvileg. csak elég drága ahol néztem:S

      az a baj, hogy én próbáltam már ezt hogy nem mosom sűrűn, kínszenvedések között de kibírtam( nem mentem sehova..) volt hogy egy hétig is..de semmit nem ért..=(

      Törlés
    3. Hát azért ennek kell idő míg vissza áll, de a teafa olaj rossmannban és dm-ben is 1000 forint körül van, saját márkás (jó nagy kiszerelés 15-20 ml ?? azt hiszem) nekem mindig van itthon, pattikra tökély, natúr deóba is, szúnyogok ellen :D:D:D

      Szóval addig ki kell ezt bírni :D kendőket hordani, befonni a hajadat, meg ilyesmik, mert ezen nem segít semmi, mert ha kiszárítod a bőrödet az is csak azt eredményezi hogy még többet termeljen :(( szóval jók ezek a natúr samponok, nem kell ide semmi spéci cucc, mert nem segít, ahogy a húgomnál is az jött be hogy erőltette hogy csak hetente mosson hajat, most igaz korpás de ezen is segít a teafa, de ő nem használja mert büdi !! :D

      Törlés
    4. okés köszi!:)

      akkor most azér ajánlod, hogy megvegyem ezt a mandulásat? az a baj hogy kimondottan zsiros hajra való alterra nincs:S

      Törlés
    5. Hát megveheted mert olcsó és natúr is de van a baleának is egy samponja amiről már volt nálam szó, az jó nagy adag sima sampon nem csinál semmit (remélhetőleg nem is szárít) ez 420 forint ebbe is ugyan úgy kell a teafa olaj de van még valami a csalán!!! borsmenta olaj grapefruit olaj, alma ecet..

      Szóval fogod magad veszel egy sampont pl az Alterrásat, megmosod a hajadat és utána leöblíted 1,5 liter vízben feloldott 1,5 evőkanál almacetes vízzel.

      Vagy simán megmosod majd főzöl egy csalánteát, leszűröd ezzel öblíted nem mosod le!!!

      De hajad állapota is tükrözi a belsődet, lehet érdemes lenne egy tisztító kúrát beiktatni, ajánlom figyelmedbe az Antal Vali oldalat, sok mindent ott tanultam, nem kell mindet készpénznek venni de érdemes áttanulmányozni, pl a zsíros hajról lévő véleményeket :):)

      Törlés
    6. antalvalin nem találtam semmi használhatót az lehet?:O

      körülnézek rossmannban majd teafa ügyben akkor:) köszönöm, majd még lehet emailben zaklatlak:$

      Törlés
  3. Szia Rita! Én holnap megyek a Rossmannba az Alterra akció miatt. Mivel Te már elég sok terméküket próbáltad, érdekelne, mit ajánlanál még? A gránátalmás samponjuk is van olyan jó, mint amit most vettél?? Előre is köszönöm, ha válaszolsz!

    Engem az essence lakkról érdekelne a teszt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sőt szerintem a gránátalmás jobb is, de mivel ezen volt bdih pecsét gondoltam akkor inkább ezt veszem megint, így legalább cserélgetem, múltkor a plusz 25% miatt vettem meg mert az mégis csak sokat nyomott a latban, de előtte ezt használtam több mint fél évig, zselés kicsit híg és nem habzik úgy mint a normál társai, de jól tisztít, viszont ez a balzsam amit vettem nagyon jó. Akkor a férfi deó is nagyon jó nőknek is mert citrusos az illata nekem tetszett (a páromnak vettem ő is elégedett) akkor a narancsos vaníliás tusi is jó, de ezt először meg kell szagolni mert nem mindenki díjazza, jó krémes sűrű és isteni illatú :) szóval ezeket érdemes megnézni, a többi termékük átlagos, testápolásra inkább az Alverdés makadám diós testvajat ajánlom, ajakápolásra pedig mindkettő jó de az Alterra (kamillás) sokkal lágyabb míg az Alverés zsírosabb nehezebb és picikét érdekes illatú (körömvirág) :) arckrémnek én eddig Alverdét használtam, de mivel most az Alterra van akcióban érdemes a krémmánián elolvasni mi az ami a legtöbbjüknek bevált, + a szappanokból is lehet egyet kettőt venni mert csak 190 forint, még ha kézmosásra is de kellemes termékek :)

      Remélem tudtam egy kicsit segíteni :)

      Törlés
  4. a rúzsról jöhetne teszt! :)

    VálaszTörlés
  5. Sárgulok az irigységtől!Nagyon szuper áron vetted a telitalpút és jól is néz ki!

    VálaszTörlés
  6. Jó cuccok, és én a tusról olvasnék :]

    VálaszTörlés