Glamour napok nagy csalódás!

Már jó rég nem írtam, egyrészt mert elfoglalt voltam másrészt mert nem is tudtam volna miről.

Először is, megnyílt az Árkád!



Gondoltam nagyszerű lehetőség, hogy a G napok alkalmából beszerezzek ezt azt.
Már régebben is említettem nem szeretnék sok mindent venni,... ez pont így történt.

Az első benyomás péntek délután, túl sokan vannak.

Második nem is igazán tetszik a kínálat.

Nem túl kedvesek az eladók sőt némelyik üzlet kifejezetten ellenszenves volt, fülsüketítő zene, az eladó tini fiúk és tinilányok barátaikkal és barátnőikkel trécselnek, közben egy újonnan nyíló üzletben próbálna az ember eligazodni egy próba fülkét találni.Nah sebaj ezek az üzletek kb két perc után arra ítélték magukat, hogy a kedves vendégeiket elzavarják.

Annyira nulla és túlértékelt volt a kínálat, hogy egy egy üzletben 5 percnél több időt nem töltöttem.
A dm kuponon kívül mást nem is használtam el, egyedül a h&m-ben vettem ezt azt, de oda ugyebár nincs kupon.Sőt itt kinéztem egy csizmát(bakancsot) és egy színes kötött kardigánt mind kettő egy tízes.

Hazafelé szembesültünk az igazán hűvös széllel és a tömött sorokban ácsingózó fiatalokkal, akik mind beszerettek volna jutni.Mi gyorsan haza menekültünk hála a jó égnek 10 percre lakom az Árkádtól így nem volt megerőltető.

Végül is 2 olyan dolgot vettem ami említésre méltó.




Egy Catrice perfect adapt korrektort, ami a Rossmannban akciós volt 399 sőt volt nyitási kedvezmény is volt mellé így kb 300 forint lehetett.
1,7 ml
A legvilágosabb 010 light beige árnyalatot választottam.
Be volt csomagolva kis fóliába, még nagyon sok másik színű és típusú termékek is voltak a leértékelt kosarakban.Sok essence és catrice termék is, érdemes megnézni.
Praktikus ecsetes a vége tekeréssel lehet belőle kinyerni magát a korrektort.Az illata dióra emlékeztet, sárgás tónusú.Könnyű eldolgozni fedése közepes.
6 hónapig lehet felhasználni a felbontás után.

A másik termék amit már régebben is említettem, az essence zselés szemhéjtusa lila árnyalatban.
03 Berlin Rocks 
Az illata olyan mint egy szempilla spirálnak.
Színes mély lila apró irizáló lilás aranyos darabkákkal.
Az állaga a már megszokott szilárdabb zselésebb állag, jól lehet vele dolgozni mert nem folyik el.
A száradás után képtelenség elmaszatolni és a lemosása is egy kihívás, edzéseken is a helyén marad.
3 ml 6 hónapig lehet felhasználni.
Az 50% kuponnal 450 forint körül lehetett.

Hát ennyi lett volna a G napok, semmi értelmeset vagy hasznosat nem találtam, majd talán november környékén visszanézek a h&m-es bakancsért.


Nekem nagyon tetszik :)


Remélem nektek jobban sikerült a bevásárlás.


-Rita





11 megjegyzés:

  1. Valóban nem volt valami élvezhető a Glamour-napok, annyi ember volt. :/ Ha el tudtál kúszni a sorok között, és találtál - már ha találtál - egy olyan ruhát, ami tetszett, esélyed nem volt rá, hogy a következő 10 percben próbafülke közelébe juthass. Zavart engem is a nagy tömeg, meg a magas árak. Vasárnap már jobb volt a helyzet, talán azért is, mert egy kisebb bevásárló központban próbálkoztam újra. :) Meg is lett az eredménye! Ha kíváncsi vagy less be hozzám: lovely-nail-art.blogspot.com

    VálaszTörlés
  2. Idén én is csak egy harisnyát vettem. Teljesen egyetértek Veled. Sőt, szerintem az egész Árkádot túlértékelik szerintem...

    VálaszTörlés
  3. (az utolsó szerintem nélkül... :D)

    VálaszTörlés
  4. Teljesen egyetértek Veled... én is így éreztem. Én eddig a pécsi árkádban jártam, és annyira vártam már a szegedit is, de most nem örülök neki, igazából csalódott vagyok. Mondjuk szép meg végre van catrice a belvárosban is :), de ennyi az összes pozitívum.

    VálaszTörlés
  5. Igen igen a Dm és a Rossomann ami nagyon jó lett nagyok közel vannak egy helyen :) de semmi mást nem szeretek :S a H&M az jó de van a plázában is és ott is csak leárazásokkor vásárolok :D hááát melegedőnek jó lesz az árkád :P

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép a csizma, én is most vettem egy hasonlót! :33

    VálaszTörlés
  7. Felénk nincs Árkád, de úgy alapjáraton nekem nem volt nagy szám ez a glamour napok. Szerintem annyira hű de nagy kedvezmények nem voltak mint máskor, vagy egy-egy évszak végén...

    VálaszTörlés
  8. hát én is a G. napokon két kupont használtam fel:D az egyiket az invázióba, a másikat pedig a dm-be :D silány volt itt is a felhozatal:S a bakancsért pedig nézz vissza :D

    VálaszTörlés
  9. A KFC-ben úgy csináltak az emberek, mintha még soha nem ettek volna csirkét. Egyszer összegyűjtöttem az erőmet és végigálltam a sort meg a lökdösödést, végre megkaparintottam a granderemet...és nyers volt belül a csirke. Én nem vagyok finnyás, de konkrétan rózsaszín volt és levet eresztett. Értem én, hogy nagy a feszkó, mert az emberek nyitás óta rohamozzák őket, de azért nyers húst ne adjunk már ki. Ha nem veszett volna el a harcikedvem a sorbanálláskor elbeszélgettem volna kicsit az üzletvezetővel.
    Amúgy én számítottam az őrültekházára, így pénteken nyitásra odamentem, akkor még kellemes volt, de 11kor már gyűlt a nép.
    Tényleg vicces ez a nagy plázaroham, kicsit 90-es évek vége feeling, amikor a legeslegelső pláza megnyitott az országban.=)

    VálaszTörlés
  10. Teljesen egyetértek veled, katasztrófális volt ilyen tömegben vásárolni! :/

    VálaszTörlés
  11. Én rosszul lettem az emeleten vagy 400-500 ember egymás hegyén hátán, túrták mindent minden hová.Leülni lehetetlen az árak nevetségesek a kiszolgálás nevetséges azt sem tudják ha oda lép az ember egy kérdéssel hogy mi van.Én befordultam az egyik üzletbe de olyan hangos volt a zene, hogy nem hallottam a páromat, megérintettem egy kabátot ami MŰANYAGBÓL volt és az árát is megláttam majd kirohantam :D iszonyatos volt, az ajtóban csoportosan álltak a szórólapos csajok akiknek nem volt sajnos szemük, mert az egyik kezemben volt egy alma a másikkal telefonáltam sőt egy szatyor is a csuklómra volt rakva...majd nyújtja felém én meg kérdezem hogy harapjak bele és úgy vegyem el...és mondja jaaaah bocsi nem láttam XD hát mondom kész mindenki megörült....

    VálaszTörlés