7 deadly sins make up - Sloth


Sloth 

Lustaság, jóra való restség


Avagy a 7 halálos bűn hatodik alanya 

Ez viszont olyan bűn, amit napjában többször elkövet mindenki, talán csak a legszentebb emberek képesek napi 3-4-re redukálni jóra való restségüket. Ez állítja választás elé az embert, aki belefeledkezik munkájába, szorgoskodik, hivatásának szenteli életét, munkahelyi, fizikai, lelki fáradtságra hivatkozik ahelyett, hogy szabad lélekkel döntene alkalmanként, mit jelent a jó, erőt venne magán, hogy változtatni tudjon aszerint, ami kozmikusan jó a mindenség szempontjából. Nem hibáztathatjuk a háborúban gyilkoló katonákat, az esőerdőt kivágó és értékesítő cégeket mindaddig, amíg eldobunk egy cigarettacsikket az utcán, gyermekünk füle hallatára veszekszünk társunkkal, vagy évtizedekig fel nem bomló műanyagokkal szennyezzük környezetünket. Mindnyájan ugyanannak a gépezetnek részei vagyunk, s családunkra, helyzetünkre hivatkozva tesszük tönkre a teremtés csodáját. "






Nehezen ment a dolog mert őszintén nagyon lusta voltam elkészíteni ezt a "bűnt".
Már egy hete kész de feltölteni is lusta voltam, ami azért nálam nagy szó ha a blogról van szó, mert igazán szeretek ezzel foglalkozni.

A buborékfújós ötletet a kép adta és a színt is.
Próbáltam lusta képeket csinálni ami sikerült is, de valahogy a színek olyan jegesre sikeredtek...pedig nem ez volt a célom.

Nem ez lesz a kedvencem :D



-Rita





2 megjegyzés: